Kakukkfű fűszer

A kakukkfű fűszer– és gyógynövény is egyben, melyet már az ókorban is ismertek és használtak, elsősorban a húsok tartósítására. A középkorban a bátorsággal kapcsolták össze, így például Angliában úgy tartották, hogy meghosszabbítja az életet. Itt a hölgyek lovagjaik vállszalagjára kakukkfű ágacska fölött lebegő méhet hímeztek bátorításképpen. Azóta bebizonyosodott, hogy ez a gyógynövény valóban késlelteti az öregedési folyamatokat. A középkori járványok terjedése idején a fertőzések megakadályozására is használták. A francia konyha már ekkor is alkalmazta, majd a 17. században Erdélybe került, onnan pedig hazánkba.

A Földközi-tenger vidékéről származó, nagyon kedvelt mediterrán fűszernövény. Az egész világon elterjedt, sokfelé termesztik. Hosszú ideje alkalmazzák a levendulával és zsályával együtt a levegő illatosítására is.

Kakukkfű jellemzése

Lassan növő, évelő félcserje, mely eléri a 15-25 cm-es magasságot is. A szárai fásak és kemények, a levelei szürkészöld színűek, kicsik és ovális formájúak. Halványlila virágait kis fürtökben – júliusban, augusztusban – hozza.  Nagyon meleg- és fényigényes növény, így a tűző napra is ültethetjük, nem tesz benne kárt.

Szárazságtűrő növény, mely különösebb gondozást nem igényel, de a telepítést követően ajánlott legalább egy évig a folyamatos öntözése. A folyamatos gyommentesítést meghálálja. Korlátozottan télálló, -15 fokig elviseli a fagyokat. Földön elterülve növekszik.

Évelő növény, így tavasszal újra hajt. Tél végén az idősebb példányokat ajánlott alaposan visszavágni, hogy növekedésre serkentsük. 6-7 évente érdemes megújítani a töveket.

Szaporítása tőosztással, dugványozással vagy magvetéssel történhet. A magok csírázásához legalább 21 °C szükséges.

Kakukkfű jótékony hatásai

Hatását elsősorban fő hatóanyagának az illóolajának és annak két legfontosabb összetevőjének a timolnak és karvakolnak köszönheti. E két utóbbi vegyület ugyanis baktériumölő és gombaellenes hatású. A levelek forrázata gyulladásgátló és vizelethajtó. Jóízű teát készíthetünk belőle. Illóolaja erősítő, nyugtató hatású.

Gyógytea készítése: egy csapott evőkanál teafüvet 2,5 dl vízzel le kell forrázni, majd 15 percig állni hagyni. Ezután le kell szűrni (ne fém szűrőn keresztül) majd ízesítés nélkül fogyasztható.

Alkalmazható:

  • torokfájás és köhögés csillapítására
  • vérszegénység esetén
  • vérbőség fokozására
  • májbetegség
  • emésztési- és gyomor problémák esetén
  • a menstruációs fájdalmak csökkentésére
  • depresszió kezelésére
  • étvágy javítására
  • immunerősítésre

Szájüregi gyulladásra, torokfájásra gargalizálni kell a teával.

Fürdővízben is alkalmazható, így tágítja az ereket, illetve nyugtató hatású. Nyugtató, frissítő fürdő készíthető belőle, ha mentával, rozmaringgal és levendulával egyenlő arányban keverve 3 dkg keveréket használva 3 liter teát főzünk, majd a fürdővízhez adjuk.

Ellenjavallatok

Terhes és szoptatós anyák, illetve pajzsmirigy-elégtelenségben szenvedők esetében a megadott mennyiségeket szigorúan be kell tartani, gyógyszermennyiségű használata pedig nem javasolt.

Kakukkfű fűszer felhasználása

A kakukkfű jellegzetes íze miatt – a petrezselyem, rozmaring és a zsálya mellett – a leggyakrabban használt konyhai fűszernövényeink egyike. A mediterrán konyha egyik elengedhetetlen fűszere.

Rendkívül jól illik:

  • paradicsomos ételekhez, paradicsomos mártásokhoz szószokhoz
  • tésztaszószokhoz
  • gombás ételekhez
  • tejszínes-gombás ragukhoz
  • fűszeres túrók ízesítésére
  • grillezett, natúr és sült húsokhoz
  • lazachoz és egyéb tengeri halak ízesítésére
  • semlegesebb ízű zöldségekhez (pl. burgonya, cukkini)
  • saláta öntetek ízesítésére
  • bab, borsó, káposzta készítéséhez (az emésztést segítendő)

Kellemes ízt ad minden párolt húsnak, azonban sajátos, erős aromája miatt óvatosan, kis mennyiségben kell használni, különben megváltoztatja az étel eredeti jellegét.

Kakukkfű:

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C5%B1szer

Vissza a kategória cikkeihez