Vasfű fűszer

A vasfű fűszer- és gyógynövény is egyben, mely ismert verbéna, kakascímer, keserűfű, lakatfű, uborkafű néven is. A Kárpát-medencében és Európában is őshonos növény. Már évezredek óta ismert gyógynövény, amit már az ókori rómaiak és egyiptomiak is használtak, de Jézus sebére is ezt tették a keresztre feszítés után. A régi hiedelem úgy tartotta, hogy a növény megvédheti a harcost a vasfegyverek ejtette sebektől, így sokan a páncéljuk alatt vasfüvet tartottak.

Eredetileg a Földközi-tenger vidékén nőtt, de a világ számos részén – Ázsiában, Amerikában és még Afrika egyes részein is – elterjedt. Mivel általánosan használt gyógynövény volt, igen széles körben használták szerte a világon.

Vasfű vagy verbéna jellemzése

Két- vagy többéves, alul kissé fásodó, lágyszárú évelő növény. Egyenes, felálló szára négyszögletes, élein finom szőrökkel, a hajtás nagyobb része levéltelen. Levelei átellenesen állnak, szárnyasan szeldeltek vagy a középsők három hasábosak. Levélcsúcsuk karéjos, a levélszél csipkés. A virágok laza bugaszerű 10-25 cm-es füzérben csoportosulnak, lilás színűek, májustól októberig nyílnak. Termései négy részre hasadó makkocskák. Egy-egy negyed makkocska 1,5-2 mm-es, pálcika alakú. Széles alkalmazkodóképességű gyomfaj, mely parlagokon, útszéleken, árkok, folyópartok mentén, legelőkön igen elterjedt lehet. Szárazságtűrő és napfényt kedvelő növény.

Melyik részét használjuk?

A 40 centiméteres, frissen nyílt virágos hajtásait, vékony rétegben kiterítve, árnyékos, szellős helyen szárítva. Gyógyászati célra a növény virágos, leveles hajtásának felső részét használják. Júliustól augusztusig szedik.

A virágzó szárat elsősorban a gyógyászatban használják. Glikozidot, tannint, nyálkát, szaponint, keserűanyagot, kávésav-származékokat, flavonoidokat és nyomokban illóolajat tartalmaz.

Verbéna vagy vasfű jótékony hatásai

A vasfű számos jótékony hatással rendelkezik a szervezet számára. Elsősorban étvágyhozó, emésztést segítő, fájdalomcsillapító hatású.

Szárított leveleit teához vagy tinktúrák készítéséhez használják.

Alkalmazható:

  • hangulat- és kedélyállapot javítására
  • álmatlanság esetén
  • fájdalomcsillapítóként
  • görcsös – akár menstruációs – fájdalmak esetében
  • májbetegsége esetében
  • veseproblémák, vesekövek esetén
  • méregtelenítési folyamatoknál
  • rovarcsípések esetén a bőr nyugtatására

Forrázata javasolt étvágyfokozónak, a gyomorsav-elválasztás serkentésére, a szervezet anyagcsere folyamatainak szabályozására, általános idegrendszeri problémák, álmatlanság és migrén ellen, de a fáradt szem borogatására is.

Enyhe vizelethajtó és nyálkaoldó hatása miatt máj- és vesebetegségek esetén szintén segíthet. Továbbá vérszegénység, vizenyő, reumás panaszok és minden olyan betegség esetén hatásos, amiket a húgysav felhalmozódása vált ki.

Ellenjavallat

A várandós nőknek a vízhajtó hatása miatt nem ajánlott a fogyasztása.

Vasfű fűszer felhasználása

Fűszernövényként is kedvelt, elsősorban savanyításnál használták, főleg az uborka esetében, hogy kemény maradjon, valamint ízesítőként egyaránt. Az uborkafű elnevezés is innen használatos, mivel a gyökerét savanyúság eltevéséhez gyűjtik. Főzete kissé citromos ízű.

Rétek növényei:

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C5%B1szer

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom